Fotó keretezése II. Photoshopban 7

Fotó keretezése II. Photoshopban

Korábbi Photoshop cikkünkben bemutattuk az egyik legkönnyebb módszert, miként adhatunk keretet fotónk köré. Most némileg tovább lépünk és egy kissé összetettebb módszert magyarázunk el, amellyel keretünk is némileg összetettebbé válik. Természetesen a teljesen kezdőknek sem jelenthet gondot a lépések végigkísérése, így mindenki bátran próbálkozhat leírásunkkal, majd saját ízlése szerint állíthatja be a neki tetsző keretet.

Fotó keretezése II. Photoshopban 1

Képünk, amelyet keretezni szeretnénk

Mielőtt hozzákezdenél a bal oldali eszköztáron jelöld ki azt a színt, amellyel keretezni akarsz !

Fotó keretezése II. Photoshopban 2

A felső szín mutatja az elsődlegesen kijelölt-, a hátsó pedig a háttérszínt. Ez utóbbi lesz a keretünk alapszíne. Bármely színnégyzetre kétszer kattintva előjön egy ablak, ahol megadható a kívánt szín. A jobb felső nyíl ikonnal az elülső és hátsó szín megcserélhető egymással, a bal alsó ikonnal pedig a Photoshop alapbeállított (fekete-fehér) színek állíthatók vissza. Példánkban hagytuk a színeket alapbeállításon, tehát a keretünk színe fehér lesz.

Jelöld ki a teljes képet (Ctrl+A gomb), majd másold vágólapra (Ctrl+C)!

Válaszd ki az Image/Canvas Size parancsot, amellyel a képvászon méretét módosíthatod. A megjelenő ablakban a Current Size szekcióban láthatod a képed jelenlegi méretét.

Fotó keretezése II. Photoshopban 3

New Size szekcióban szélesség és magasság mértékegységét állítsd pixels-re a számérték pedig nagyjából a képed jelenlegi (Current) szélességének 10-20%-a legyen. Esetünkben ez 50 pixel, mert kicsi a képünk, de ha pl. megapixeles a képed, úgy 200-400 közötti értéket is megadhatsz. Természetesen ettől eltérő, kisebb vagy nagyobb érték is megadható, ha nagyon vékony, vagy nagyon vastag keretet akarsz.

Relative jelölőnégyzet legyen bejelölve és az Anchor nyilak is a látható állásban legyenek, hogy minden oldalon ugyanakkora keretet kapj.

Az OK gomb megnyomása után egy fehér keretet kapsz képed köré. Ezzel nagyjából meg is lennénk a keretezéssel, akinek így megfelel, itt abba is hagyhatja. A továbbiakban kicsit még alakítgatunk rajta.

Nyomj Ctrl+V gombot, ezzel az előzőleg kijelölt teljes kép a keretezett kép közepébe másolódik. Látszólag nem történt semmi, de immár két réteged van, egy keretes háttérréteg (Background) és fölötte középen az eredeti fotód (Layer 1).

Fotó keretezése II. Photoshopban 4

Ezt a réteget módosítjuk még egy kicsit. A Layer 1 (fölső) réteg neve fölött nyomj jobb klikket, majd válaszd a Blending Options parancsot!

Itt az adott réteghez állíthatsz be különböző effekteket, például árnyékolás, mintával színnel kitöltés. Adjunk a belsõ képnek egy kis plusz, vékony keretet és némi árnyékolást!

Kattints a Drop Shadow effektre, amivel árnyékot adhatsz a rétegnek. A jobbra lévő beállításoknál mindent hagyj alapértéken, a Distance értéket viszont állítsd 0-ra, a Spread és a Size értékeket pedig tetszőlegesen nagyra a kívánt árnyéknak megfelelően. Az állítgatás közben, az ablak mellett a képeden láthatod a változást, ha a Preview jelölőnégyzet aktív.

Fotó keretezése II. Photoshopban 5

Most kattints a Stroke effekt nevére! Size-nak szintén tetszőleges értéket adhatsz, ez lesz a belső kereted vastagsága. A Positiont vagy Outside-on hagyd, vagy Inside-ra állítsd. Így a belső keret a rétegen kívül, vagy belül fog látszani. A Color alapértéke piros, ezt átállíthatod, ha 2x kattintasz a színnégyzeten belül, a megjelenő ablakban tetszőlegesen beállítható a belső keret színe, de ha emellett az egérmutatót az eredeti képed fölé viszed, akkor az egy apró pipetta eszközre vált, amellyel a képed színeiből vehetsz színmintát. Példánkban a képből vettünk egy világoszöld színmintát. Ha elkészültél nyomj OK-t a színablakon majd az effekt (Blending) ablakon is.

Fotó keretezése II. Photoshopban 6

Layer/Flatten Image paranccsal egyesítsd a két réteget!

Fotó keretezése II. Photoshopban 7

 

 

Portréfotózás alapjai banner