Kontraszt emelése GIMPben

Kontraszt emelése GIMPben

Csupán 3-4 kattintás és a kontraszt kipipálva.

Egy kicsit másképp állunk neki a kontrasztemelésnek, mint egyébként tennénk. Kedvenc vesszőparipánk a rétegek alkalmazása, így most is őket hívtuk segítségül.

Az így kapott emelt kontraszt legalább olyan jól kontrollálható és finomhangolható, mintha egy hagyományos kontraszt eszközhöz folyamodnánk. Ugyanezt a módszert a Photoshopban is alkalmazhatjuk, de erről oldalainkon volt már szó.

Töltsük be a képünket!

Hát igen, kicsit fakó, de menthető. Csupán a következő lépéseket kell végigjárnunk.

Már megint!

Igen, már megint úgy kell kezdenünk, hogy „duplázd meg a háttérréteget!”. Ehhez elegendő, ha a rétegsort egyszerűen a nyíllal jelzett ikonra húzod.

Gyenge fény

A másolati réteget kijelölve hagyva a réteg paletta összhatásmódját (Mód) állítsd át Normálról Gyenge fényre. A kontrasztosodás máris nyilvánvaló lesz. Ha a megemelt kontrasztot túl gyengének találod, használhatod az Erős fény összhatásmódot is. Inkább egy kicsit erősebb legyen, hiszen később még gyengíthetjük a hatását.

Finomabbra

Most jött el az ideje, hogy beállítsuk a kontraszt erősségét. Ehhez az Átlátszatlanság csúszkát használd, amivel keverheted az alsó és felső réteget. Az általunk használt érték 70% volt.

Ha tetszik a végeredmény egyesítheted a két réteget a Réteg/Összefésülés lefelé menüponttal.

Gólya gólya gilice…

Az eredmény nyilvánvaló. A fakószürke képrészek eredeti, feketeközeli árnyalatukban pompáznak. Ismét szép munkát végeztél, és nem tartott tovább néhány másodpercnél.

Budai Petur

Portréfotózás alapjai banner