Vajda János: Tónusok kontra színek



 

Vajda János:
Tónusok kontra színek



avagy, miért a fekete-fehér nekem a KÉP…

Valakinek egyszer kijelentettem, nekem a fekete-fehér a kép. Akkor az illető nagyon értetlenül fogadott, így elkezdett körvonalazódni bennem ez a gondolatsor. Egy más által fekete-fehérré változtatott színes képem végképp írásra sarkallt…

A világ, ami körülvesz bennünket színes. Még a színtelen, szürke novemberi párákban is felfedezhetők az ugyan elfakult, de mégis színes részletek. A valós színű világ reális világ! Az élethű színes kép mindenki számára könnyen érzékelhető és értelmezhető, „Igen, ilyennek látom (láttam) én is!”
Az eltorzított, leredukált színű képekkel pedig manipulálni lehet a szemlélőt, az érzelmeire irányítottan hatni, főleg ha a fotós tisztában van a színek keltette pszichológiai hatásokkal. A hatásos színek a döbbenet erejével hatnak sokszor még a gyakorlott szemnek is (igaz csak az első élmény letisztulásáig). Egy túlzott mértékű polárhatás, két, komplementer színre lecsupaszított fotó, ügyesen kezelt folthatás erős befolyá-solással hat a szemlélő érzelmi világára. Ezek a képek, erős, vagy épp erőtlen színeik miatt mindig elérik a szemlélőknél a kívánt népszerűségi mutatókat.

Bár a színes fényképezést a 30-as években már alkalmazták, bátran állíthatjuk, hogy a fényképezés eddigi történetének a felében a fekete-fehér (a továbbiakban, ff) képábrázolás volt a döntő. Ennek ellenére mára csak egy szűkülő réteg számára vonzó és élvezetes a ff képek szemlélése. Ez teljesen érthető. A tónusokban „gondolkodás” még a fotósok nagy részének is nehéz feladatnak tűnik. A ff látásmód különleges képességet kíván, a színes világ elvonatkoztatott, tónusokra redukált érzékelését.

Ennek birtokában képesek vagyunk egy adott színű témát filmünk érzékenységének, az ahhoz megfelelően vezérelt expozíció és az alkalmazott színszűrő hatásának függvényében azt a tónusú képet előre látni, aminek tudatában már előre tisztában vagyunk a laborban a negatív-pozitív eljárások speciális alkalmazásával az eredmény érdekében.

Ez a belső vizualitáson kívül a labor eljárások, a felvételi és a képrögzítési anyagok teljes ismeretét is igényli. Ezt csak komoly gyakorlattal lehet elérni. Mégis megéri, mert a ff technika tökéletes elsajátítása fotográfussá varázsol(hat) bennünket.

Mint életemben sok mindent, ezt is saját példámra alapozom. Mikor Apámtól megkaptam a Zenitet, példájából és az Ő akaratából kiindulva az első befűzött filmjeim színesek voltak. Persze én is megörültem, ha egy-egy filmen volt elvétve néhány jól exponált, tehát jó színű kép. Ezek a téma milyensége ellenére számomra nagyon jó képek voltak, mert szép volt a színük. De még ilyen is kevés volt, a diákat nagyon pontosan kellett exponálni, nekem meg nem volt semmilyen technikai előképzettségem.

Egy tabáni koncertre, 1973-ban vittem ki először, tudatosan ff filmet a gépbe fűzve. A Forte-t az OFOTÉRT hívta elő és azonnal kértem is róluk nagyításokat. Akkor már sok külföldi magazinban remek ff koncertfotókat láttam és elképesztően meglepődtem a képek rettenetes tónusvilágán. Én nem ilyeneket szerettem volna viszontlátni. Akkori munkahelyemen működött egy fotólabor. Konzultáltam a vezetőjével, hogy milyen papírt, vegyszereket vegyek, és engedélyt kaptam a labor használatára. Egy rövid, gyorstalpaló kiképzés után, bár nem a magazin, de az OFOTÉRT minőségnél jobb nagyítások kerültek a szárítóra.
Egy életre szóló élménnyel gazdagabban vergődtem a sötétből a világosságra. Először tapasztaltam, miként változik a kép a megvilágítás és az előhívás időtartamának függvényében. Először éltem át azt az izgalmat, ami a nagyítás mértékének és a képkivágás megváltoztatásának során érheti az embert. A kép átlényegülését, a kompozíciós bakik korrigálási lehetőségét.

Rájöttem arra, hogy elképzeléseimet akkor tudom megvalósítani maradéktalanul, ha a folyamatokat nem engedem ki a kezemből.

Laborlázban égtem… Könyveket vettem, elkezdtem olvasni a
FOTÓ-t, az akkori fotótechnikai szaklapot. Lassan kezdett megvilágosodni előttem a dolog lényege. A témához illő érzékenység tudatos kiválasztása, az expozíció és a szűrők hatása, a filmhívás fontossága, a precizításra és a tisztaságra törekvés. Megértettem a különböző keménységű papírok, hívók és összefüggéseik lényegét. Megtanultam vegyszert keverni, tisztába kerültem a fotókémiai folyamatok terén, kiismertem a technikát. Megtapasztaltam a pontos expozíció és filmhívás lényegét a túlexponált, vagy -hívott filmekkel való küszködések során. Rákényszerültem a figyelmes komponálásra, hogy a filmet az adott képméret legnagyobb százalékán ki tudhassam használni. És a labortapasztalatok alapján lassan elkezdhettem arra koncentrálni, hogy mit lehet elérni egy adott helyzetben.
Rájöttem, nem minden való ff-re, mert látva az adott fényhelyzetet, végigkövetve gondolatban a teljes laborfolyamatot már ott kiderült, hogy a témáról nem születhet jó ff kép. Ránéztem a színes világra, az bennem átfordult tónusvilággá, olyanná, amilyennek láttatni szeretettem volna és kijött a végeredmény belül és dönthettem, lőni, vagy nem lőni.

Csak a profizmus hiányzott, a jó eredmény elérése sok időbe és sok nyersanyagba került. Katonaként sikerült kisíbolnom, hogy ezredfényképészként szolgáljak. Itt, hivatásosok mellett olyan fogásokat tanultam, amivel az eredmény a gyorsaság mellett is állandó jó minőségű maradt. De megtanultam a fénykezelést, a takarásokat, a retusálást a kéttálas előhívást. Az ott töltött másfél év az alapja mai fotográfiai ismereteim nagy részének.

Leszerelésem után vettem meg első Canonjaimat és nősülésem után, saját lakásba költözve összeállítottam saját laboromat. Az innen kikerült ff nagyítások, az innen kezdődő időszak ff képei mai napig archívumom sikeres és féltve őrzött darabjai.

Vissza az alcímben feltett kérdésre… Míg csak egy gépem volt a téma milyenségétől függött milyen filmet fűzök be, és ha ez ff volt, onnan a megörökíteni szánt világot már csak abban láttam. Néha persze bosszankodtam, ha ff volt nálam és kellett volna színes, mert a téma azt kért, illetve fordítva. Ha színes negatív volt nálam, meglőttem az ff témát, de ezzel hamar le is álltam. A színes kidolgozás erős kötöttsége nem felel meg a jó ff kép megkívánta végtelen szabadságú kidolgozási folyamatoknak.

A több gép, a többféle film használata lett a megoldás. És ezzel kialakult a tudatos, előre elhatározott ábrázolási forma. Később is előfordult, hogy csak egy géppel kerültem téma közelbe, de soha eszembe nem jutott olyan témát színesre megörökíteni, amit ff-ben láttam volna jónak. És soha nem jutott eszembe egy meglévő színes témát ff-ben is kipróbálni. Nem kellett, ha lett volna nálam ff meglőttem volna arra, ha nem volt, nem is lőttem színesre, ami azt kért volna.

Ez eddig az egyik oldala annak, amiért azt mondom, amit az alcímben gondolok. A másik bevezető gondolataimon alapszik. A színek puszta hatáskeltő tulajdonságával ellentétben a ff képnek nem csak témájában, de tónusaiban is kifogástalannak kell lennie ahhoz, hogy sokakat le tudjon nyűgözni. Ehhez elengedhetetlen a ff belső látás és a magas szintű mesterségbeli tudás. Nagyon ritkán válik be a rögtönzés. A jó ff kép tudatos alkotói munka eredménye.
(Amíg vezettem fotóstanfolyamokat alapelvem volt, hogy a fotográfiát a ff fotózás -felvétel- és labortechnika- oktatásával igyekeztem elsajátíttatni tanítványaimmal.

Tapasztalataim szerint a jó kompozíciós készséget és a pontos exponálást így a legkönnyebb megtanulni.)
Ma, a digitális gépek világában sok tekintetben leegy-szerűsödik a dolog. A képszerkesztő programokban viszonylag egyszerű a színes állományból jó ff filet alakítani. Ha valaki jól ismeri a programokban rejlő lehetőségeket, az analóg labortechnikát lepipáló eredményeket produkálhat viszonylag rövid idő alatt, tiszta kézzel. Már én se tudnám elképzelni, hogy beüljek a sötétbe és szagoljam a vegyszert. A számítógép a ff terén is nagyon sokoldalú eszköz. Nagy örömmel digitalizálom és dolgozom fel újra régi negatívjaimat.
De a fenntartások hatványozódnak. Mennyire hiteles a digitálisgéppel fotózó ff képe? Meg van-e benne a ff belső látása már a kép helyszínén, vagy csak végignézte az aznapi termés minden képét deszaturálva is, lássuk csak, melyik lesz jó ff-ben (is)? Tudatosan használta e a Nik B+W filterét, vagy csak tologatta találomra a csúszkát?

Ez persze ellenőrizhetetlen, kell bizonyos fotós múlt, folyamatos tudatos munka ismerete az illetőtől, hogy egy-egy embertől elfogadjuk a digitális fényképezőgéppel készült ff képét előre olyannak látottnak. EZ NAGYON FONTOS! Ez emeli a ff képet tudatos munka rangjára a kísérletezéssel szemben.

De jó lenne olyan adatrögzítő a gépekbe, amikre csak szürkeskálás állományokat lehetne rögzíteni. Értelme lenne használni a felvételi szűrőket, lehetne itt is játszani expóval, érzékenységgel. Hitele és bizonyítéka lenne az előzetes elképzeléseknek, a mesterség ismeretének, a képi elgondolások megvalósításában való magas színvonalú jártasságnak, az alkotóelmének…

Eszmefuttatásommal nem elriasztani akarom, és főleg nem megbántani a digitális géppel fotózni tanulók ff-kísérletező kedvét. Arra szeretném őket sarkallni, hogy a kísérletezések során törekedjenek a tapasztalatok rögzítésére és ezeken keresztül a tudatos ff látásmód, és utómunkálatok kialakítására. Ezzel léphetnek be a tudatos alkotók népes táborába.

 



Vajda János weboldala:
www.fotovj.hu