Előző írásainkban a Capture One szoftver
világosság, kontraszt és színmódosító eljárásaival foglalkoztunk.
Most egy könnyedebb és egyszerűbb témáról a képek vágásáról és elforgatásáról
lesz szó.
Ahogy már nem egyszer szó esett róla,
a Capture One kezelőfelületét úgy alakították ki, hogy a RAW szerkesztés
egyes mozzanatai szép sorban követik egymást. Minden egyes paletta
és panel a szükséges munkafolyamat lépéseit követi. Kezdtük a kép
fényviszonyainak beállításával, majd a színekkel folytattuk. Az Exposure
és Color panel után tehát következhet a kompozíció beállítása, vagyis
a Composition panel.

Kép vágása
A jól megszokott hisztogram paletta
alatt ezen a munkapanelen két beállítást találunk. Első közülük a
Crop, vagyis a képkivágás szerkesztése. Előfordulhat, hogy nem megfelelően
komponáltunk egy képet, vagy belekerült egy zavaró képelem, ami le
szeretnénk vágni a széléről, esetleg utólag egy fontosnak tartott
részletet szeretnénk kiemelni azzal, hogy környezetét egyszerűen levágjuk.
Akárhogy is, a Crop a mi „emberünk”. Működése végtelenül egyszerű.
A Ratio menüben adhatjuk meg, hogy milyen oldalarányú legyen a képkivágás.
Ha például DSLR gépünk eredeti oldalarányát (jellemzően 3:2) szeretnénk
megtartani a 2x3 beállítás javasolt. Az Add Aspect Ratio opcióval
bármilyen egyedi oldalarányt beállíthatunk, az Unconstrained esetén
pedig szabadon vághatjuk a képet, nincs fix arány.

Amennyiben a kivágott képből papírnyomat
is készül a Size ablakban érdemes beállítani a kívánt méretét, colban,
milliméterben, centiméterben, vagy pixelben.

Végül a paletta jobb felső sarkában
lévő vágó eszközre kerülhet a sor, amit egyébként a kép fölötti eszköztárból
is kiválaszthatunk és a C gomb hatására is aktívvá válik.

A vágó eszközzel a beállított méretnek
és oldalaránynak megfelelő kivágást húzhatunk a képre. A jelölt területen
kívüli képrészek sötétebbé válnak, ezzel jelezve, hogy ezek a területek
„leesnek” a vágás után. A kijelölés szélén láthatjuk az oldalak pontos
méretét, benne pedig egy harmadoló rácsot kapunk, melynek segítségével
pontosabban illeszthetjük a főtémát az aranymetszéshez. A kész kivágást
a belsejébe kattintva odébb húzhatjuk, bárhová a képen belül. A sarokpontjainál
megragadva pedig átméretezhetjük.

Alap beállítások vágáshoz
Az Edit/Preferences menüben néhány
konfigurációs beállítást is találhatunk a vágó eszközhöz. Mindezt
persze értelemszerűen a Crop fül alatt. A show Mask résznél például
beállíthatjuk, hogy a kivágáson kívüli részt sötétítse-e a szoftver,
illetve milyen mértékben (Opacity és Brightness). A Show Frame és
Labels menük alatt a kijelölési keret és a feliratok megjelenése állítható
be, vagy éppen tüntethető el. Az utolsó rész a komponálási segédvonalak
megjelenését kapcsolja ki és be. Itt nem csak harmadoló, de akár tizenhatodoló
vonalakat is beállíthatunk és meghatározhatjuk azok színét is.

Fotó kiegyenesítése és elforgatása
A munka azonban itt még nem ért véget,
mintaképünk horizontja egy kicsit balra dől, ami olyan egyértelműen
vízszintes horizontnál, mint a vízvonal, elég zavaró tud lenni. A
kép kiegyenesítésére használhatjuk a következő eszközt a Straighten.
Ennek legnyilvánvalóbb beállításai a két alsó gombján találhatók,
melyekkel minden kattintással 90 fokkal balra (Left) és jobbra (Right),
forgathatjuk a képet. Ha viszont a példánkhoz hasonlóan csak néhány
fokos elfordításra lesz szükség az Angle csúszka lehet segítségünkre.
A megfelelő irányba mozdítva nagyon finoman szabályozhatjuk a dőlést
+/- 45 fokban. Az elforgatott képet a szoftver azonnal ki is vágja,
vagyis az oldalarányait úgy módosítja, hogy a fotó mindig kitöltse
a képmezőt és ne maradjon a szélén üres terület. A forgatás mértékét
a csúszka melletti ablakban ellenőrizhetjük, illetve ha ide egy konkrét
számértéket írunk, majd Entert nyomunk, a kép ezzel a szöggel fordul
el.

A forgatást megoldhatjuk eszközök segítségével
is, akár a paletta jobb alsó sarkában lévő, akár az eszközpalettán
lévő ikonok segítségével. Az aktuális ikonon tartva az egérgombot
kiválaszthatóvá válik a többi is, így például a Rotate Left és Right
eszközökkel a fotóra kattintva ugyanúgy 90 fokkal dönthetünk a képen,
mint a hasonló nevű gombokkal.

A Rotate Freehand eszközzel szabadon
forgatható a kép, miközben egy négyzetháló jelenik meg fölötte, ezzel
segítve a pontos vízszinteshez, vagy függőlegeshez igazítást.

Legpontosabb azonban a Straighten eszköz.
Ennél a fotó ferde vonalainak egy végpontjára kattintva, majd a vonal
mentén egy egyenest húzva a szoftver maga határozza meg a vonal dőlésszögét,
majd ehhez mérten vízszintbe, vagy függőlegesbe hozza a képet.

A forgató eszközöket használhatjuk
a kivágásra kijelölt képrészleten is, még mielőtt eldobnánk a széleket.
Így egyvégtében állítható be a megfelelő kompozíció és egyenesíthető
a horizont. Képünkön például a háttér vízvonalának bal oldali pontjától
húztam egy egyenest a vízvonal jobb oldaláig a Straighten eszközzel.
A Capture One ezután a kijelölt dőlésvonalhoz viszonyítva tökéletesen
vízszintbe hozta a horizontot. Ezután bátran elvégezhettem az előre
kijelölt képdarab vágását is.
