
Képnézegető-katalogizáló
szoftverből szinte Dunát lehet rekeszteni. Ingyenesből is. Az utóbbi
évek kissé elkényeztettek minket ezen a téren, így többnyire a bevált
nevek maradnak meg gépünkön, vagy azok, amelyek képesek valami plusz
nyújtani. Az ingyenes képnézegetők királyának az Irfanviewnak volt
pár éve, hogy belopja magát kicsiny szívünkbe. Ráadásul a megvásárolható
nagy nevek, mint amilyen az ACDSee sem kerülnek olyan sokba, hogy
kétszer kelljen meggondoljuk a vásárlását. Milyen babér terem ebben
a közegben egy újoncnak, amit Picasa-nak hívnak? Meglehetősen sok.
Egyrészt nem előzmény nélküli a szoftver, hiszen ez már a második
kiadása, másodszor igen komoly fejlesztő (Google) áll mögötte, ami
fél siker a promócióját illetően, nem utolsó sorban pedig egy jó szoftverről
van szó.

A közel
30 megabájt tárhelyet igénylő szoftver a mai átlaghoz viszonyítva
kicsinek mondható. Ehhez képest öregecskedő PC-men bűn lassúnak tűnt.
Nagyon látványosak és szépek a benne felvonultatott animációk, mint
a képablak áttűnések vagy elmosások, de a gyorsabb működés érdekében
érdemes őket már a kezdetekkor letiltani.
A szoftver első indításakor önállóan végigpásztázza az összes elérhető
háttértárat, ismert képformátumok után kutatva, melyeket a beállított
rendezési szempontnak megfelelően rendszerez. Az átlaghoz viszonyítva
elég kevés formátumot ismer fel. Ezek a legelterjedtebb formátumok,
mint amilyen a BMP, JPEG, GIF, PNG vagy TIFF, de támogatja több RAW
(CRW, NEF) formátum megjelenítését és a fontosabb mozgóképfájlokat
is (AVI, MPG, MOV, ASF, WMV).

Bal oldalt
találjuk a mappák listáját, jobbra pedig a hozzájuk tartozó nézőképeket,
időrendi sorrendben. A mappákon belüli képek több szempont szerint
is csoportosíthatók, vagy kis csillagokkal prioritás is rendelhető
a fotóhoz, majd ezek alapján is kijelölhetők, csoportosíthatók kedvenceink.

A Picasa2-ben
az tetszett, hogy nem szaladt el vele a ló. Többségében csak a legszükségesebb
funkciókat kapjuk. Sok képkatalogizáló program szeretne minél többet
markolni, így nehezen lehet eldönteni róluk, hogy katalogizálóval,
fotószerkesztővel, vagy bemutató/fotoCD/naptárkészítő/stb. Alkalmazással
van-e dolgunk. A Picasa2 is többfelé kacsingat, de mindig egyszerű
és átlátható marad. Aki sosem látott még ilyen szoftvert, könnyedén
elboldogul vele. A kijelölt képekkel, mappákkal egy gombnyomásra készíthető
diavetítés, vagy kollázs, de egyszerűen nyomtathajuk, elküldhetjük
e-mailben, vagy felhasználhatjuk blogunkhoz őket. Apró szereptévesztéssel
csupán a szoftver megjelenítésénél találkoztam. Olyan kinézeti módokat
is választhatunk, mint például a szépia, vagy fekete-fehér megjelenés,
amelyeknek semmi értelme, azonkívül, hogy érdekesek. Cserébe a szerkesztési
opciók közül kimaradt az alapvetőnek számító képkonvertálás, vagy
az átméretezés. Exportáláskor sajnos csak JPEG-ben menthetünk. A megnyitott
fotók mellé számos szerkesztőfunkciót is kapunk, amelyeket később
részletesen bemutatunk. Annyit azért előre elárulhatunk, hogy többségében
hasznos és jó minőségű eszközöket kapunk képeink gyúrására, az egygombos,
egyszerű megoldástól a profi használatra is alkalmas szerkesztőfunkcióig.
A szerkesztési és nézet ablak egy képre kétszer kattintva, vagy az
Enter megnyomásával érhető el. Itt alapvető javításokat, egy finomhangoló
funkciót és egy tucatnyi fotóeffekteket kapunk. A szerkesztés ablaktól
függetlenül forgathatók a képek és hisztogram is megjeleníthető, az
EXIF információkkal együtt.

A szoftver
szolgáltatásai is megérik a pénzüket – főként, hogy ingyenes alkalmazásról
beszélünk. A Létrehozás menüben háttérkép és poszter létrehozást választhatunk,
de itt kérhető a több kép egyesítésére alkalmas kollázs, a képernyővédő,
vagy a fotókat filmmé összefűző mód. A fotók közzétehetők blogon,
a képrendelés funkcióval pedig papírnagyítás is rendelhető az interneten
a kijelölt példányokról. Itt meghatározható a megrendelési ország
és az azon belül felsorolt szolgáltatók. Sajnos hazánk ezúttal is
kimaradt a felsorolásból, Ausztria viszont több képnagyító szolgáltatással
is képviselteti magát.

Mi jut
eszembe először a Picasa2-ről? Talán az, hogy szép. Aztán az, hogy
szép, de lassú, majd az, hogy lényegre törő. Szóval olyan, mint a
Miss World nyertese, jól kinéző és egyszerű. De mit várunk egy ingyenes
képkatalogizálótól?
Digiretus.hu